A város szívében van egy végtelen hosszú út
hatalmas házakkal.
Nem lehet eltéveszteni, mert egy kis utcácska vezet hozzá,
a boldogság köz.
Amiben csak pár házikó áll.
Az ódon ablakokban szomorú nefelejcsek, árvácskák hullatják száradó szirmaik.
Keserű nektárjukból poros szárnyú lepkék lakmároznak.
A nehéz táplálék megüli apró gyomrukat.
Újra szállni képtelenek.
A koszlott falakon elmosódó, nyíllal átlőtt szívek.
Mindegyikben alig kivehető monogramok.
Már senki nem emlékszik, hogyan kerültek oda.
Egytől egyig elcsigázott lelkek börtöne.
De néha csillagfényes éjszakákon a telihold előcsalja ezeket a gyötrődő lelkeket.
Furcsa társaság.

Szemükben szomorúság könnye csillog, csak a szájuk sarkában bujkál egy-egy tűnődő félmosoly.

Régen elmúlt szerelmek és barátságok árnyai ők. Összebújnak egy lassú táncra és emlékeznek. Dúdolgatnak egy régi dalt, ami csak az övék volt . De félszeg örömük nem tarthat sokáig,mert mikor az égbolt leveti csillogó ékszereit,és a hold halvány medálja is a dobozba kerül, visszatérnek börtöneikbe ezek a szánni való lények. Újra elkezdik számolni a gyötrelmes éveket, mint az összetapadt, lassan pergő, nedves homokszemeket. Erre van ítélve mind, ki megszületett. Mert bűnére nincs bocsánat ...szeretett!

Emlékszel a kisfiúra?

Nagyon fáj.... !

 Szemben a mozi, oldalt egy földbe rejtett olajtartály betontemetőben.Bár ezt akkor még nem tudta , csak a szarkofágot látta. Másik oldalon gesztenyefák. A hely olyan ismerős. Ma már egy park van a helyén. A mozit lebontották. Szegény Chaplin........

Fura gondolat egy épp kibontakozó elmétől....

Máskor még sokkal korábban. Akkor talán 4-5 éves lehetett.Hallgatta édesanyja panaszát hogy milyen rövidek az éjszakák... nem tudja soha kipihenni magát reggelig. Úgy gondolta ha nem alszik, az éjszaka hosszabb lesz. Nagyon hosszú éjszaka volt. Így az anyukája talán többet tud pihenni az éjjel . Ez persze nem így volt,de ő így hitte.

Aztán jóval később talán már tíz éves is lehetett.

Elmentek a szüleivel egy rokonhoz. Volt ott egy idősebb unokatestvér. Neki már volt lemezjátszója. Lemezei... talán Smokie meg Omega? Mindegy is ma már. Ezek a zenék már nem érdeklik. De akkor és ott valami csoda történt vele. Amit úgy hívtak ZENE. És akkor arra gondolt ha egyszer nagy lesz... nem sokkal csak mondjuk 50 centivel nagyobb... ő is zenélni szeretne.Csoda volt , egy varázslat.

Egyszer kapott egy játék gitárt és mikor senki nem látta pengette tudatlanul és talán énekelt is valamit hozzá. Persze semmi értelme nem volt a dalának. Neki mégis szép volt.

Hogy mikor és milyen verset olvasott először már nem lehet tudni. De az biztos hogy a másik csoda ez volt az életében.

De talán mégis.... ez már később történt.

Lehetett vagy 13 éves . Volt egy kislemez. Már saját lemezjátszó!!!

HBB ez állt rajta. Kék volt . Egy fityisz a borítón. Ki ne emlékezne rá?

A. oldal Rolling Stones blues

B. oldal 3:20 -as blues.

Talán itt kezdődött minden.

A zene, a költészet. Aztán volt már nagylemez is. Rajta József Attila Nagyon fáj című vers feldolgozása.

Hát ilyen van? Kérdezte.

Igen van!

Aztán jöttek sorban..........Jim Morrison, Viszockij,Tom Waits, Bob Dylan, Hendrix. Mindegyik egy csoda volt.

Arra gondolt talán ő is írhatna ilyesmit. Megtette.

Hogy milyen sikerrel nem az ő tiszte eldönteni.

Sosem azért írt mert írnia kell . Csak ha valami feltétlenül kiszakadt belőle.
És mert úgy gondolta....

Talán így kellene élni a napjainkat. Hinni hogy a gondolat megváltoztat mindent.

A gondolat .... gondolat.

Szép? Csúnya ? Jó ? Gonosz?

Mindegy is . A gondolat már szinte tett.

Ne nőjetek fel soha !

Maradjatok ártatlan gyermeki lelkek!

• Készülünk Karácsonyra mint mindenki.
  
• Este megéhezem, benézek a hűtőbe. Rámkacsint egy tüchtig kolbász. Na ez jó lesz. Kellene hozzá egy kis torma. De nincs.............. Nincs????
• Mióta az eszem tudom torma mindig volt otthon karácsonykor. Előugrik egy csomó emlék.
  
• Én és apu simán, nyersen reszelve szerettük a tormát, főtt kolbászhoz, csülökhöz.- bár ő sose volt nagyétkű- mondjuk én se. Nagyon hosszú éveken keresztül apu reszelt ilyenkor tormát. Pár éve én is átvettem ezt a szokást. Kis pálinkával délelőtt a teraszon, hogy ne csípjen annyira. Tavaly is így tettem. Mikor elkészültem büszkén vittem egy adagot neki,de megelőzött. Ő is reszelt már . Én elhoztam az övét, ő megtartotta az enyém.
  
• Reggel még gyorsan kell valahol szerezni tormát. Bár apu már nem fog megelőzni. De fontos hogy legyen itthon torma karácsonykor..........így szoktuk.

13 sor szőlőkaró.......nehéz örökség

Ma kimentem a szőlősbe. Sose szerettem ott dolgozni, most is csak muszájból mentem. Szüleim úgy döntöttek hogy abbahagyják a szőlőművelést. Elfáradtak.Nem csodálom. Dolgoztak eleget életükben. Édesapám szólt hogy szedjem össze a szőlőkarókat, tüzeljem el,legalább ennyi haszon legyen még belőle.

Nekiláttam a szokásos "már megint dolgozni kell" utálattal . Ekkor átjött a szomszédból egy idősebb férfi(úrnak mégse hívhatom , itt a szőlőben ez nem szokás). Megkérdezte ki vagyok. (Még működik az ösztönös védelmi reflex,másét is védi még ez a korosztály)Elkezdtünk beszélgetni,és innentől már nem úgy gondoltam a szőlősre mint azelőtt. Kiderült hogy rokonok vagyunk. Édesanyám unokatestvére. Örül hogy megismert. 44 éves leszek, egy kis községben lakom, és nem ismertük egymást! Úristen 20 év múlva az én fiaim fogják ismerni az én unokatestvéreimet? Nem valószínű.

Mikor megtudta hogy eladjuk a szőlőst(valakinek van pénze rá és lovakat fog ott tartani),láttam rajta hogy elszorul a szíve.Beszélgettünk a nagyszülőkről, a munkáról,arról hogy sokan hagyják veszni a szőlőt, aztán elbúcsúzott.

Maga a beszélgetés is meglepett,nem szoktam(szoktunk) csak úgy beszélgetni, csak hogy beszélgessünk. Én különösen nem. Ha nagy ritkán gyalog járok akkor is csak illendőségből állok le, ha valaki rám kérdez.Ilyen vagyok. De azt hiszem nem csak én. Eléggé jellemző ez manapság. Mindig rohanunk valahová.

Ezután nem tudtam már úgy gondolni többet erre a föld darabra mint eddig.Az én nagyszüleim még a földből húzták ki a répát, a fáról szedték a barackot, otthon vágták a disznót, a tyúkot, a nyulat. Szőlővesszővel és kukoricacsutkával fűtöttek(na nem csak azzal tudom) Mi pedig felcsavarjuk a termosztátot és káromkodunk hogy milyen drága a gáz....Meg kellene tanulnunk hogy mindennek ára van.

Valószínűleg öregapámmal járhattam először ezen a helyen,barackért birsalmáért.(milyen jó hogy idén az utolsó élve maradt fáról leszedtük és ettünk egy utolsó birsalmabefőttet-a többi fa már rég kihalt)Valószínűleg ő kínált meg először itt egy kis fröccsel. Ők még tudták hogy addig dolgozunk míg el nem fáradunk,és míg nincs nagy meleg , aztán kicsit hazamegyünk,lepihenünk, és estefelé lehet folytatni.

Édesanyám majd 50 évig járt ki kapálni ,metszeni,kötözni,szüretelni, sokszor egyedül is, mert apám másodállásban dolgozott, (maszekolt ahogy akkor mondtuk) hogy legyen egy kis plusz. Pedig életében nem ivott meg 3 liter bort összesen. Miért akkor? Apám miatt, és mert itt ez így volt szokás. Most ha az Ákosnak szólok csukd be az ajtót, azt mondja a Gergő hagyta nyitva, és fordítva.

Miközben húzogattam ki a karókat, találtam néhány ottfelejtett szőlőszemet a szüretről. Elkezdtem eszegetni , és minden zamatát ki akartam élvezni ,mert ez volt az utolsó szőlő amit öregapám és apám szőlőséből ehettem. Ez ott, akkor fogtam fel. Szégyellni kezdtem magam kicsit. Ahogy Hobo megírta, és Bill megénekelte: szétszórjuk az örökséget.

Bár az én esetemben inkább szélnek eresztem. Mondhatnám füstbe ment örökség. Nem hiszem hogy a gyermekeim ezt valaha meg fogják érteni,de örülök hogy idén még egyszer utoljára ők is ott voltak a szüreten.

Holnap még kimegyek, összeszedem a kihúzogatott karókat (remélem még meglesznek,mert azért itt is előfordulnak dolgok) még egyszer körülnézek és soha többet nem fogok valószínűleg arra járni. El lesz kerítve, másé lesz.Sosem lesz már a miénk. Lehet hogy mégse kellene eladni? Mint írtam sose szerettem a szőlőst, nem is értek hozzá,időm sincs rá. Bár mindenkinek arra van ideje amire szán.

Egy két hét és eltüzelem a karókat, vele a gyerekkorom egy darabját, vele a nagyszüleimből ,a szüleimből , a barátokból,ismerősökből, rokonokból -akik jöttek alkalmanként segíteni, és magamból is egy darabot. Remélem az emlékek nem szállnak el a kéményen keresztül....

13 sor szőlőkaró...nehéz örökség.............

Állok az ablaknál négy emelet magasban, miközben szerelem a lamellát.

Van egy percem hogy elmélázzak.

Az utcán mindenféle emberek sietnek.(négerek jamaicai sapkában,sárgák szép ferde szemmel,törökök kendőben..slamposak,punkok taréjjal- mai szemmel viccesek, fiatalok piercinggel, iphonnal, és talán magyarok is lesütött szemmel.)

Mivel egy kis faluban nőttem fel nekem furcsa ez a sokszínűség,de szeretem, elfogadom. Otthon mikor fogjuk elfogadni hogy más emberek is élnek mellettünk, velünk?

Az előbb beszéltem egy szlovákiaia magyar cigány fiúval aki Ózd környékén él, és nyolc hónapja nem látta a gyermekeit,se ő se a felesége. Sírva mesélte hogy karácsonyra sem tudtak hazmenni, mert kirúgják őket az állásukból. Mindketten itt dolgoznak, és küldik haza a pénzt a nagyszülőknek , akik a kicsikre vigyáznak. Nem lehet könnyű nekik sem.

Szemben egy éjszakai bár.Lady 'O'.Egy gyönyörű ében nő lép be épp az ajtón.Délután két óra van,kezdődik a műszak.Ki tudja mikor lesz vége? "Sosem lesz vége?" Ki megy be egy sztriptízbárba délután kettőkor?

A bár mélygarázsába most áll be egy Hummer. Benne valószínűleg a tulaj és "egyetlen társa" egy drága öleb, na meg az épp ügyeletes fillipínó kedvenc.

Egy hajléktalan is felbukkan, de ő csak kullog. Előtte a boltból lopott bevásárlókocsi, melyben "egyetlen társa" a játszótéri keverék, Néró von Bahnhof, a kutya pihen. Eldobja üres sörös dobozát, miközben magában motyog. Igen itt is vannak sajnos, ez nem válogat országot.

"Minden városban adj pénzt egy koldusnak" Próbálom betartani Hobo tanácsát. Eddig sikerült is ,de itt Innsbruckban mindig úgy találkozom velük hogy épp nincs nálam pénztárca. Holnap lesz.

Meglátok egy fiatal nőt két kisgyerekkel. Hatalmas bőröndöket húznak maguk után (az egyik pici is) Melletünk a pályaudvar....vajon hová mehetnek?

A téli szünetnek már vége, üdülni, síelni aligha mennek.

Talán végleg elromlott egy házasság, vagy épp most igyekeznek a szerető apához, aki új helyen új életet kezdett? Ki tudja? Innen a magasból nehéz megítélni.De ha ott lennék sem kérdezhetném meg...nem illik. Sorsok vonulnak el mellettünk . Nem tudjuk hová, miért...

Lassan vége a mai műszaknak. Lemegyek a helyi "Tescoba " melós ruhában. A pénztáros lány vajon mit gondol rólam? Ki vagyok,mit keresek itt? Vagy semmit nem gondol, mert megszokta a furcsa arcokat?

Életek,sorsok... ki dönti el melyik a miénk?

Szia Apu!

Rég beszéltünk.

Azért írok,mert ahová most mentél ott nincs telefon, meg amúgy is itthon felejtetted. Volt ilyened,de szerintem kétszer nem használtad életedben.

Na mindegy, írni is rég írtam .

Azt hiszem még valamikor 1987 környékén mikor katona voltam. Na akkor még tényleg nem nagyon volt telefon. Emlékszel? Azt írtam ne gyertek látogatni , mert továbbképzésen vagyok.....:-)

Te tudtad mit jelent ez, hisz te is voltál katona, bár talán anyu is sejtette, hisz nem én voltam az első katona fia.

Aztán leszereltem, mekkorát nevettünk, végigcsókoltam a fél falut.

Bármit csináltam sosem volt egy rossz szavad. Pedig néha megérdemeltem volna.

Találtam egy lányt. Te őt is a szívedbe fogadtad. Sokáig egy fedél alatt éltünk, nem emlékszem egy apró súrlódásra sem. Vigyáztatok a fiúkra ha kellett. Mindig mi voltunk a fontosak,sosem ti.

Aztán nekiálltunk új otthont teremteni magunknak. Istenem , mekkora munkák voltak, barátokkal,rokonokkal, ismerősökkel. Mégis a legszebb része az volt , mikor egy egész télen át ketten csináltuk azt a nyüves boltívet.De ez már örökre itt marad( a mi időszámításunk szerint) a lakás közepén.Ha ránézek, Te nézel vissza.

Képzeld, megint leszokom a cigiről, bár most nagyon rágyújtanék.

Te szinte végig dohányoztad az életed, de a végén meg sem említetted.

De mi a helyzet veled?

Ugye jól vagy?

Együtt vagytok mind.... a mamák, papák, régi barátok? Sanyi papa ?

Majd jövünk mi is, de van még egy kis dolgunk itt.

Nagyon rossz most nekünk, de nem panaszkodom.Te sem tetted. Soha életedben.A legvégén sem.

Pedig lett volna rá okod.Csak a szemedben láttam valamit, amit azelőtt sosem.

A mindig viccre kész fényt, felváltotta a lemondás.

Nem kértél segítséget, nem vádoltál senkit.Tudtad mi vár rád.

Kimostuk a hordót , és ahogy mondtad másfél szalag ként raktunk bele.Vittem haza egy üveg bort ha esetleg kell.

Maradt még két kis hordóval. Szüretig kitart.

Jó...... tudom már vagy két éve nem szüretelünk, mert nem bírtad már művelni a szőlőst.De így szoktuk mondani, még ha ki sem tartott ,csak búcsúig.

Majd írok még...

Sosem mondtam,de ha egyszer felnövök, szeretnék olyan lenni mint Te

Szia

Csak rágyújtottam.........